Élményfestés – Férfi és nő

Vannak olyan dolgok, amelyek múlhatatlan és örök érvényű témák az emberi művészet történetében. Ilyen a szerelem, a misztikus kapcsolat férfi és nő között és az ehhez kapcsolódó érzések. Lehetünk boldogok vagy éppen boldogtalanok egy szerelem hatására. Ha pedig már benne vagyunk a kapcsolatban, biztosan lesznek benne szép és örömteli élményeink, de ugyanígy lesznek fájdalmas és nehéz pillanataink is.

A művészek nem mindig a boldog pillanatokat örökítik meg a két nem kapcsolatából, de ha a saját otthonunk falára szeretnénk egy szép páros képet, akkor jobban tesszük, ha pozitív üzenettel és tartalommal ruházzuk fel azt és nem fájdalommal, meg az elmúlás érzésével.

 

A szeretet ábrázolása a festészetben

A múlhatatlan témák közül az egyik legfontosabb a szeretet, amely, ha férfi és nő között áll fenn, akkor legtöbbször szerelemnek nevezzük. Minden bizonnyal mindig is volt, és mindig is lesz ilyen téma mindenfajta művészetben. A szeretet a létezés egyik értelme, a mitológiákban is megjelenő érzelem, az ember vágyának örök tárgya. Ahogy az átlagemberek, úgy a képzőművészek is annyiféleképpen tekintenek erre az érzelemre. Lehet mámorító boldogságunk forrása, de ugyanúgy szomorúságot és pokoli gyötrelmeket is okozhat a szerelem, attól függően, hogy az érzelem viszonzásra talál-e a vágyott partner oldaláról vagy sem.

 

Érzékiség és csókok

Mi sem fejezheti ki jobban két ember egymás iránti vonzalmát, mint a testiség, a kapcsolódás egymáshoz, a csók és az ölelés? Ezt a művészek is jól tudták, amikor olyan nagyszerű alkotásokat készítettek, mint Gustav Klimt A csók című képét vagy Auguste Rodin A csók című szobrát.

Klimt képe eredetileg A szerelmespár címet kapta és a művész úgynevezett arany korszakában készült. A kritikusok több ízben fogalmaztak úgy, hogy ez a festmény maga a szerelem metaforája.

A csók talán azért is lett népszerű téma, mert ugyan érzéki, de mégsem lépi át azt a határt, amin túl már pajzánságról beszélhetnénk. Kifejezi a vonzalmat, az összetartozást és a vágyat, de mégis ábrázolható diszkréten, ha jól választjuk meg a nézőpontot, az ábrázolás irányát. Férfi és nő kapcsolatában is meghatározó fordulópont lehet egy csók. Egyfajta beteljesülés, de ugyanakkor izgalmas ígéret a folytatásra. Olyan emberek, akik nem vonzódnak egymáshoz, biztosan nem fognak hosszan csókolózni.

 

Szerelmespárok a festményeken

Párban ábrázolni a szerelmeseket azok az alkotók is szokták, akik csak vágynak egy ilyen boldog kapcsolatot. Az ilyen képekből sugárzó öröm harmonikusan keveredik az érzékiséggel és jó érzésekkel tölti el a szemlélőt. Legtöbbször még abban az esetben is így van, ha a néző életében éppen nincs boldog párkapcsolat. Ezért is érdemes ilyen festményeket keresni és nézegetni, vagy akár saját részre el is készíteni egyet, ha párkapcsolatra vágyunk. Előbb-utóbb megtestesíthetjük és bevonzhatjuk azt, ha a téma körül forognak a gondolataink és azok alkotásban is testet öltenek.

Nézz körül az Események menüpontban, ahol az aktuálisan megfesthető képeket találod meg elérhető időpontok szerinti bontásban. Válassz magadnak egy olyan festményt, ami közel áll hozzád vagy megtestesíti a céljaidat és a vágyaidat. Jelentkezz az alkalomra a KreatívLiget Élményfestő Stúdióba és gyere alkotni.

Szeretettel várunk élményfestés alkalmainkon, ahol profi instruktorok segítenek lépésről lépésre megfesteni az általad kiválasztott képet, amelyet a foglalkozás végén haza is vihetsz magaddal.

Blog

Élményfestés – Walt Disney

A képalkotás módozatainak fejlődésében a fényképezés hozta el az igazán nagy változást, amely aztán a mozgókép megjelenésével teljesedett ki. Ez az új technika nem csak a valós történések és kitalált történetek valós szereplőkkel való eljátszásának a rögzítésére volt alkalmas, hanem arra is, hogy rajzolt képeket kis eltérésekkel egymás után helyezve a filmkockákra és egyben levetítve egy rajzfilmet kapjunk. Persze a laterna magica (’bűvös lámpás’, a modern diavetítő elődje) segítségével már a 17. században lehetséges volt rajzolt képeket úgy kivetíteni, hogy azok a mozgás illúzióját keltsék. Ennek ellenére tény, hogy a 19. század második feléig az átlagember nem igazán láthatott minőségi, színes képet semmilyen témáról. Ezekben az időkben leginkább templomban vagy képtárakban találkozhatott képekkel. A 19. század végén a technika – azon belül is különösen a nyomdatechnika és a fényképészet – ugrásszerű fejlődésével terjedhettek el a családi fotók, a képeslapok és a képes újságok. Így a mindennapi élet részévé váltak a képek. Ezzel egyidőben megteremtődtek a mozgóképgyártás technikai és esztétikai alapfeltételei is.     Az első rajzfilmek A rajzfilmek esetében igazán jó esélyek mutatkoztak már a kezdetekben is a szárnyaló fantázia képeinek megjelenítésére. A rajzfilmeknél az ötleteket a rajz és a filmkamera együttes jelenlétével valósítják meg. A művész megrajzolja a cselekmény

Olvass tovább »
Vincent van Gogh élete

Festők fordulatos élete – Vincent van Gogh

Egy korábbi bejegyzésünkben már bemutattuk Hollandia egyik leghíresebb festőjét, most pedig szeretnénk kitérni részletesebben nem túl hosszú életének néhány olyan fordulatára, amelyek ismeretében kicsit máshogy fogunk tekinteni talán az általa festett képekre és az azokon megjelenített témákra is. 9 érdekes és bizarr epizód Vincent van Gogh életéből 1. A második Vincent van Gogh Ahogy Salvador Dalí esetében, úgy Vincent van Goghnál is van egy születésével és névadásával kapcsolatos bizarr esemény, ugyanis Vincent is a második volt ezen a néven, mert egy halva született bátyja már viselte a nevét. Ezt az információt egyébként nem tudjuk 100%-ig biztosra mondani, mert ugyan több forrásból is egybehangzóan állítják, hogy ez így történt, azért meghagyjuk a kétkedés lehetőségét mindenkinek   2. A rövid, de termékeny alkotó évek A festészetre való rátalálása előtt rengeteg foglalkozást kipróbált, például politizált, tanított és műkereskedőként is dolgozott, illetve egy ideig teológiai tanulmányokat folytatott, majd segédlelkészként és hittérítőként próbált apja nyomdokaiba lépni, aki 1885-ben bekövetkezett haláláig református lelkipásztorként működött. Vincent már kilenc éves korában rajzolt, első képét mégis csak viszonylag későn, 27 évesen készítette el. Az ezt követő tíz évben – egészen a haláláig – azonban festett, mint egy megszállott és mintegy 900 művet alkotott. Ez azt jelenti, hogy átlagban hetente

Olvass tovább »

Élményfestés – Filmes inspirációk

A filmeket sokan szeretjük. Persze mindenkinek megvan a maga kedvence vagy legalább stílusa. Ebben is sokféle ízlés lehet és nagy különbségek abban, hogy kinek mi tetszik. Egy film viszont biztosan akkor mondható jónak, ha nem csak arra a másfél-két órára köti le e figyelmünket, amíg megnézzük. A jó film a moziból való kijövetel, a tévé elől való felállás után is velünk marad. Gondolkozunk rajta, megbeszéljük a részleteit a barátainkkal, fanatikusabb rajongók pedig kielemzik még a kosztümöket és a díszleteket is. Miért ne lehetnének a filmek és azok karakteres szereplői a festményeink inspirációi és meghatározó, fókuszban lévő elemei? Naná, hogy lehetnek, és előfordulhat fordított eset is, amikor egy festmény ihleti meg a filmrendezőket. Nézzünk néhány ilyet a cikk első felében.   Festmények, amelyek filmjelenetet ihlettek A filmrendezők kedvelik a szépen megkomponált jeleneteket, amelyek kimerevítve úgy néznek ki, mint egy festmény. Előfordult már többször olyan is, amikor azért volt annyira szembetűnő a hasonlóság, mert a filmben elhelyezett képsort tényleg egy már korábban megfestett kép ihletett, sőt néhány esetben szó szerint lemásolták azt. A Jean-Auguste Dominique Ingres fürdőben mosakodó hölgyeket ábrázoló képe, amely a meztelen női háttal a középpontjában megjelenik Jean-Luc Godard Passiójáték című filmjében. Silvia von Harden dohányzó újságírót ábrázoló kávéházi portréja

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü