A legtöbbet emlegetett osztrák származású festőről már találhattok egy bejegyzést a blogon, ahol a szecesszióról és Klimt festészetéről írtunk részletesebben. Ebben a cikkben kicsit „bulvárosabb” oldalról mutatjuk be Gustav Klimt életét és olyan eseményekről is szó lesz, amelyek egy kicsit megmutatják az esendő embert a világhírű festmények mögött és még az is lehet, hogy a részleteket megismerve azokat is egy kicsit más megvilágításba helyezik a számunkra.
Klimt és a nők
Kevés férfiportrét festett. Nőalakjai pedig rejtélyesek, szenvedélyesek, büszkék és érzékiek, fesztelenül szemérmetlenek, igazi végzet asszonyai. Modelljeit lágy, légiesen finom vonalakkal ábrázolta, és csillogó arannyal vagy sokszínű, virágos mezőkkel vette körül őket. Képein a romantikát ötvözte a vonzó, csábító asszonyok jellemzőivel.
Klimt nőket ábrázoló festményei meglehetősen érzékiek. Nem csak fiatal nők ábrázolására korlátozta a művészetét, hanem igyekezett a nőiesség minden formáját megörökíteni, a hamvas fiatalságtól kezdve a várandósságon át az öregkorig. Ezzel aztán Klimt a nőket csodálni való lényekké emelte.
Végül sosem házasodott meg és a nőkkel való együttélése pedig az édesanyjával, később pedig a nővéreivel valósult meg. Sem nagy szerelmével és múzsájával Emilie Flöge-vel, sem felvállalt gyermekei édesanyjával nem költözött össze soha.
A festő nőügyeiről keringő számtalan szóbeszédnek bizonyára megvolt az alapja. Bár ő maga a férfiak azon ritka csoportjába tartozott, akik a velük viszonyt folytató hölgyekről diszkréten hallgatnak és kilétüket nem verik nagydobra. Ami biztos, hogy két nőtől három olyan fia született, akiket elismert magáénak, a 11 további gyermekről pedig csak a szóbeszéd tartotta úgy, hogy Klimt volt az apjuk.
Ha végignézzük a nőkről készített portréit, az ábrázolásokból egyértelműen láthatjuk, hogy Gustav Klimt ugyan elköteleződni egyikük mellett sem tudott véglegesen, azért lelkes rajongója volt a női nemnek, és ezt a rajongást munkáinak minden részletében kifejezésre is juttatta.
Klimt és a botrányok
Történt egy sokat emlegetett botrányos eset 1894-ben, amikor a bécsi egyetem egy freskósorozatra adott megbízást a festőnek. Klimt több éven keresztül dolgozott az alkotásokon, amelyek a filozófia, az orvostudomány és az igazságszolgáltatás megszemélyesített alakjait kellett megjelenítsék a megbízás szerint. Ám amikor Klimt bemutatta az elkészült vázlatokat, az egyetem indoklás nélkül visszavonta a megrendelést és a már kifizetett előleget is visszakérte a festőtől.
Egy másik esetben, amikor a Szecesszió Mozgalmának 1902-ben megrendezett kiállítása Beethoven személyét és művészetét állította a középpontba a közönség reagált elutasítóan Klimt műveire. Erre az ünnepi alkalomra készült a napjainkban is megtekinthető Beethoven-fríz, amely az eredeti elképzelés szerint csak a tárlat időtartamára maradt volna fenn. Klimt a művet a IX. szimfónia szimbolikus átírásának tekintette. A nézők viszont elutasították és visszataszítónak tartották az ábrázolt figurákat, az alkotást magát pedig alacsony színvonalúnak ítélték.
Klimt és a fényképek
Klimt már pályája legelején is komoly sikereket aratott a festett portréival, amelyeket sok esetben nem élőben, modell alapján készített, hanem fényképek alapján. Fotókat aztán a későbbi korszakaiban is használt festményei alapjául. Még olyan képeslapokat is, amelyek annyira megtetszettek neki, hogy végül tájképeket festett belőlük. Kevesen tudják róla, hogy Klimt maga is készített fotókat.
Klimt emlékezete
A festő alkotásainak sok rajongója van napjainkban is, művei rekord árakon kelnek el az árveréseken. 2006-ban Adele Bloch-Bauer I című képét 135 millió dollárért vette meg a Neue Galerie New York-ból.
Klimt legismertebb alkotása nagy valószínűséggel A csók című festmény, aminek elkészülte Klimt ún. aranykorára esik. Ebben az időszakban nem csak sok arany színű festéket, hanem valódi laparanyat is használt képeihez, amitől azok még értékesebbé váltak. A csók című alkotása annyira lenyűgözte a Belvedere Múzeum csapatát, hogy 1908-ban úgy mutatták be, hogy a festő még igazából be sem fejezte.