Azt a csodás pár percet, amikor a Nap olyan közel kerül a horizonthoz, hogy már majdnem eltűnik a szemünk elől, de még elidőzik ott egy kicsit, miközben elképesztő színárnyalatokat produkálva festi meg az eget, sokan és sokféleképpen megfestették már, amióta világ a világ. Ezzel pedig megsokszorozták azt az élményt, amit nehezen tudnánk csak elmagyarázni egy olyan embertársunknak, aki nem láthatja a saját szemével, mert születése óta vak.
Tények a naplementéről
A napnyugta az a napi rendszerességgel lejátszódó jelenség, amely során a Föld forgásának következtében a Nap eltűnik a szemünk elől a nyugati horizonton. Az asztronómia tudománya szerint a napnyugta az egy pillanat, amikor a napkorong legfelsőbb része is eltűnik a látóhatár alatt.
A Napból érkező sugarak a földi atmoszférában fénytörést szenvednek, ezért mikor a Napot lenyugodni látjuk, az valójában már nagyjából egy napátmérőnyivel a horizont alatt található.
Szürkületnek a napnyugtától a teljes sötétség beálltáig tartó időszakot nevezzük. A szürkület vége és az éjszaka kezdete az az időpont, mikor a Nap már 18°-kal a látóhatár alatt van.
Az északi sarkkörtől északra, ill. a déli sarkkörtől délre naplementét nem láthatunk napi rendszerességgel, csupán évente egyszer, a hat hónapig tartó sarki nappal és a sarki éjszaka váltakozásakor.
A napnyugta következtében különleges légköri állapotok alakulnak ki. Ilyen a napkorong és a környező égbolt narancssárga színezettsége is.
A naplemente folyamata
A napnyugta időpontja folyamatosan változik az év folyamán, ráadásul függ a földi szemlélő földrajzi helyzetétől is, tekintettel a szélességi fokokra és a tengerszint feletti magasságra egyaránt.
Tavasszal a nappalok egyre hosszabbodnak, ahogy közeledünk a nyár felé és a napnyugta időpontja egyre későbbi időpontra tolódik ki. A legkésőbbi napnyugta az északi féltekén a szemlélő pozíciójától függően június végén, ill. július elején következik be. A legkorábbi napnyugta szintén nem pontosan a téli napfordulókor van, hanem legkevesebb két héttel hamarabb, a megfigyelő pozíciójától függően. Az északi féltekén ez az időpont általában november végére vagy december elejére esik.
A déli féltekén ugyanezek a jelenségek játszódnak le, csak a dátumokban van eltérés, ott ugyanis minden „fordítva” történik. A legkorábbi napnyugta pár héttel június 21-e előtt, a legkésőbbi pedig nem sokkal december 21-e után következik be.
Az Egyenlítőn és környékén a napnyugta időpontja az év folyamán csupán pár percet mozog oda-vissza a szoláris dél időpontjával együtt. Ezeket a mozgásokat az analemma grafikon (a csillagászati időmeghatározásban használatos egyik grafikon, amely egy elnyújtott nyolcas alakú görbe) írja le.
A napéjegyenlőség
A napkorong függetlenül a megfigyelő helyzetétől a márciusitól a szeptemberi napéjegyenlőségig az égbolt északnyugati részén, a szeptemberitől a márciusi napéjegyenlőségig pedig az égbolt délnyugati részén nyugszik le. Napéjegyenlőségkor az összes földi megfigyelő számára a Nap pontosan nyugaton nyugszik le.
A napkelte és a napnyugta időpontja az a pillanat, amikor a napkorong szélső része megjelenik, ill. eltűnik. Ezért a nappal még napéjegyenlőségkor is mintegy 10 perccel hosszabb, mint az éjszaka. Ehhez hozzájárul az is, hogy mikor a Nap már valójában lenyugodott, a fénytörés következtében még mindig a látóhatár felett található.
A fénytörés optikailag megváltoztatja a lenyugvó Nap alakját is. A napkorong alsó részéről érkező sugarak nagyobb mértékben megtörnek. A napkorong képe ezért torzul, magassága látszólag csökken, szélessége azonban nem változik. Az optikai illúziónak tulajdonítható az is, hogy a lenyugvó Nap mérete látszólag nagyobb, mint bármely más napszakban.
A naplemente színei
A Nap eredeti fehér színű fénye a levegőmolekulákon, ill. a levegőben található szennyezőanyagok molekuláin szóródik. A rövid hullámhosszú sugarak, akárcsak a zöld vagy a kék színűek, nagyobb mértékben szóródnak, mint a hosszú hullámhosszúak, mint a vörös vagy a narancssárga. Napkeltekor, ill. naplementekor a napsugaraknak vastag levegőrétegen kell áthaladniuk. Ilyenkor a zöld és kék sugarak szóródnak, a vörös és a narancssárga pedig dominánssá válik. Ezek a hosszú hullámhosszú sugarak is kisebb mértékben szóródnak, narancs és vörös színt kölcsönözve a környező égboltnak és a felhőknek.
A naplemente színei általában sokkal jellegzetesebbek és ragyogóbbak, mint a napkelte színei. Ez azért van így, mert esténként a levegő sokkal több szennyezőanyagot tartalmaz. Vulkánkitörések idején a troposzférába kerülő vulkáni hamu a naplemente színeit tompítja, de a sztratoszférába kerülő anyagok sokkal élénkebbé teszik a naplemente színeit. Ezáltal pedig a szemlélő számára látványosabbá a jelenséget.
Érdekességek a naplementéről
Az előbbi tények ismeretében egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy kutatók azt állapították meg: a képeken megfestett napnyugták remekül árulkodhatnak a légkör hajdani szennyezettségéről.
Az óriási vulkánkitörésekkel a légkörbe kilökődő hamu és gáz részecskéi visszaverik a nap egyes sugarait, így különlegesen, a megszokottnál vörösebb árnyalatúra színezik az alkonyatot.
Amikor az indonéziai Tambora tűzhányó 1815-ben kitört, az akkoriban alkotó európai festők úgy láthatták, hogy színt vált az égbolt. A kilövellt por és gázok a légkörbe kerülve körülölelték a Földet, és amint lebegő részecskéik visszaverték a napsugarakat. Így ragyogó vörösre és narancs színűre festették a napnyugtát még akár három évvel a kitörés után is.
Akkoriban legjobban William Turner angol festő örökítette meg vásznain ezeket a lélegzetelállító naplementéket. A tudósok az ő művei mellett más nagy mesterek festményeit is elemezték, hogy információt szerezzenek a légkör hajdani összetételéről.
Naplemente festészet
A naplemente látványa már régóta alkotásra csábítja a művészeket. Persze nem mindig a napnyugta folyamatának megfestése volt a cél, de mint háttér sokszor megjelenik olyan festményeken is, amikor az elsődleges téma valami más. Ennek ellenére akármennyire is máshol van a fő hangsúly, nem elhanyagolható az a tény, hogy az alkotó a képet a lemenő nap fényével, árnyalataival és hangulatával készíti el.