A fény-árnyék problémája a képzőművészet több ágának is igen fontos és jelentős kérdése. Mielőtt mélyebben tanulmányoznánk ezt a témát, illetve az ábrázolás különböző lehetőségeit, vizsgáljuk meg, hogy tulajdonképpen mi is a fény.
A fény fogalma
A fény emberi szemmel érzékelhető elektromágneses sugárzás. Tágabb értelemben beleérthető az ennél nagyobb (infravörös) és kisebb hullámhosszú (ultraibolya) sugárzás is, amely az emberi szem számára nem látható.
A fény tulajdonságait három főszempont határozza meg:
– az intenzitás vagy amplitúdó, amelyet az emberi szem fényerőként, fényességként érzékel,
– a frekvencia (és ezzel összefüggésben a hullámhossz), amelyet az emberi szem színként érzékel,
– a polarizáció, azaz az elektromágneses rezgés iránya, ezt az emberi szem nem érzékeli, de például bizonyos rovarok igen.
Az árnyék fogalma
Soha ne felejtsük el, ahol fény van, ott árnyék is létezik, és meglehetősen sokféle lehet.
Az árnyék színe változó, ne gondoljuk egyszerű szürkének vagy feketének. Ahogy a fény színe is változik a napszaktól, az éghajlattól, az évszaktól vagy akár a meteorológiai viszonyoktól függően. Ahogy megváltoztatja a fény színét is minden, amire rávetül, és amiről visszaverődik, úgy az árnyék színe is változik.
Az árnyék a megvilágított átlátszatlan testek mögött keletkező sötét térrész. Ha a fény egy pontból árad ki, akkor az árnyékot egy olyan kúpfelületnek a test mögé eső része határolja, amely úgy jön létre, ha a fényforrásból a testhez érintő egyenest húzunk, és azt a test körül vezetjük. A kúpfelület csúcsa a fényforrás az érintési pontokat magában foglaló vonal a test felületének megvilágított és sötét része közötti határvonal, a kúpfelületnek a test mögé eső része pedig az árnyékot határolja. Az így meghatározott árnyék a test geometriai árnyéka. Ez minden részében egyformán sötét.
Ilyen árnyékot csakis szigorúan pont alakú fényforrás idézne elő egy olyan térben, amelyben nincs fényszóró anyagokkal, gőzökkel, porral vagy füsttel telített levegő.
A valóságban a fény legtöbbször nem egy pontból, hanem valamilyen felületből árad ki. Ekkor a fényforrás minden egyes pontja egy-egy árnyékkúp csúcsa, és így az árnyék megszűnik egyforma sötétnek, egyforma árnyalatúnak lenni. Abba a térbe, amely valamennyi vetülő árnyékkúpra nézve közös, egy fénysugár sem hatol be, és itt ezért teljes árnyék van. Ezt olyan térrész veszi körül, amelybe a fényforrás egyes pontjai bevilágítanak, ez az ún. félárnyék, amely a szélei felé egyre világosodik.
A fény és az árnyék ábrázolása a festészetben
Az olasz ’chiaro scuro’ (fény-árnyék) és a francia ’clairobscur’ kifejezésekkel utalnak a jelenségre már évszázadok óta. A festészetben így nevezik a fénynek a hatását az árnyékban. Ez a tárgyak megvilágításának egyik módja. Minden tárgy a fényforráshoz képest, amely megvilágítja, kétféle viszonyban lehet. Vagy egészen szabadon van, és a fényforrásból szétáradó sugarak egyenesen ráesnek, vagy pedig egy más tárgynak az árnyékában van, és a környezetében lévő tárgyakról visszaverődő sugarak vetnek rá világosságot.
Adott például egy ember, aki egy lombos fa árnyékában ül. Bal oldalon nem messze tőle van egy rakás kő, amelyeket a nap sugarai fénnyel árasztanak el. Az innen visszaverődő fény az ember arcának egyik felére ráesik, és azt megvilágítja. A jobb oldalán szintén a visszaverődő fény által megvilágított bokrok lombjai bágyadt sugarakat vetnek az egész ülő alak jobb oldalára. Felülről is érkezik fény, hiszen a fa levelei között be tud jutni néhány napsugár, ez egyenetlen fényfoltokkal világítja meg az embert. Az ekként megvilágított tárgyakon áll elő az ún. árnyékos fény.
Nem csupán az alakra innen és onnan vetett fény erejéről van szó, hanem azzal is kell számolni, hogy ez esetben a kövekről vetődőfény sárgás, a fa lombjairól vetődő fény pedig zöldes, tehát emberünk arcának, ruhájának színét is módosítja.
Az árnyékos fény megfestéséneknek legkiválóbb mesterei Antonio da Correggio, Bartolomé Esteban Murillo, Rembrandt, és a francia George de la Tour.
Impresszionista fény-árnyék ábrázolás
A fény ábrázolása a festészetben, gyökeres változást hozott az impresszionista festészet megjelenésével.
Az impresszionizmus a modern művészet első jelentős forradalma, amely magát az érzéki benyomást, az impressziót rögzítette. Az impresszionistákat úgy nevezték, hogy a fény festői. A dolgokat ők úgy ábrázolták, ahogyan adott pillanatban látták. A fény felbontja a színeket, a levegő rezgése elmossa a szilárd körvonalakat, a felületen reflex-hatások vibrálnak. Ebből a látásmódból következett a sajátos impresszionista festéstechnika.
A vásznon apró, tiszta színfoltokat raktak egymás mellé, amelyek megfelelő távolságból nézve optikailag keverednek, és a szemlélőben kiváltják a megfelelő szín-benyomást. A feket e használatát elhagyják, vagy legalábbis a minimálisra csökkentik.
A szobrászatban az impresszionizmus a felfokozott kifejező erőben, a felszín mozgalmas fény-árnyék játékában jelenik meg. Igazán impresszionista szobrásznak szinte csak Rodent tekinthetjük. Nála hiányzik a szilárd szerkezeti váz, a tulajdonképpeni szigorú kompozíció, gyakran rögzíti szobrai segítségével a mozgást, a hirtelen mozdulatot, a pillanatszerűt, a lebbenőt.
Monet vette át a festményeinél a japán fametszők kedvelt eljárását, az azonos motívum sorozat szerű feldolgozását. Ez az eljárás az ő tevékenysége nyomán vált az impresszionista alkotó módszer prototípusává. Leghíresebb példája ennek a roueni katedrális homlokzatáról készített sorozata.
Gyere Te is festeni a KreatívLiget Élményfestő stúdióba!
Az aktuális időpontok és lehetőségek mindig az Események menüpontban elérhetőek a weboldalon.
főoldal
események
kosár
menü