Festők fordulatos élete – Leonardo da Vinci

A világ egyik leghíresebb több száz évvel ezelőtt élt művésze Leonardo da Vinci, aki nem csak festő volt, hanem annál sokkal több. Sokoldalúságát rengeteg rajz, vázlat, terv, írás és tanulmány bizonyítja.

Ezekből szerencsére elég gazdag gyűjtemény maradt az utókorra, amit mindenekelőtt Francesco Melzinek, hűséges tanítványának és munkatársának köszönhetünk. Melzi a művész halála után a ráhagyott könyveket, kéziratokat, rajzokat és szerszámokat Milánóba vitte. Azóta is itt őrzik egy hegyikristály ládikában munkásságának leggazdagabb gyűjteményét, a Codex Atlanticust, melyet Pompeo Leoni állított össze.

Leonardo 1452. április 15-én a Vinci város melletti Anchianóban született. Édesapja a városka jegyzője volt. Édesanyjáról, Caterináról úgy tudni, hogy fiatal parasztlány volt, aki az egyik helyi előkelő családnál szolgált. Mások azonban azt valószínűsítik, hogy valójában rabszolgalány volt, akit a janicsárok az akkor még el nem foglalt területekről (pl. Magyarországról) raboltak el, és értékesítettek.

 

Leonardo Milánóban

1482-ben elnyerte Ludovico Sforza herceg udvari tudósának és művészének állását Milánóban. A herceg megbízta apja, Francesco Sforza herceg lovasszobrának megformálásával is, de csak a mű hatalmas agyagmodellje készült el (1493-ban), amelyet aztán a Milánót megszálló francia katonák 1499-ben elpusztítottak. A szobor makettje a Szépművészeti Múzeumban látható.

Leonardót éveken át elhalmozták megrendelésekkel: ezek közül a legjelentősebb a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában megfestett freskója, ez ’Az utolsó vacsora’ című kép, amellyel 1498-ban készült el. A freskót azonnal a téma legtökéletesebb megjelenítéseként kezdték méltatni. Elkészülése óta a nyugati világ egyik főműveként tartják számon. Nem csupán a mesteri módon felépített jelenetek miatt, hanem azért is, mert a kompozíció, a színhasználat a megvilágítás, az egyes alakok tartása és mozdulatai is a bibliai történésekben játszott szerepükre utal.

A művész külön egyéniségként és jellemüket elemezve ábrázolta az apostolokat. Az áruló Judást a gesztusok eszközeivel kirekesztettnek ábrázolta a közösségből, úgy, hogy mégis ellenpontja lett Jézus méltóságteljes alakjának.

Az ötszáz éves falképet folyamatosan romló állapota miatt napjainkban különleges klímaberendezéssel és a látogatók számának meghatározásával igyekeznek megvédeni.

 

Leonardo Firenzében

A Sforza hercegek bukása után Leonardo rövid kitérővel Firenzébe költözött, hírneve itt, ebben az időszakban érte el tetőfokát. 1502-ben Cesare Borgia szolgálatába állt, és vele tartott a romagna-i hadjáratban. Ebből az időszakból származnak közismert erődítmény- illetve hadigépezet vázlatai is. 1503-ban Firenzében kezdte el festeni a Mona Lisát. A munka egészen 1506-ig húzódott, állítólag a hároméves alkotómunkából két évet vett el Mona Lisa híres mosolyának megalkotása.

Ezzel párhuzamosan dolgozott a Palazzo Vecchio tanácstermében az Anghiari csata című freskón, amelynek megfestésére a firenzei köztársaság kérte fel. A festmény később a helytelennek bizonyult, viaszos alapozás miatt tönkrement, koncepcióját csak a kartonjairól készített másolatokból ismerhetjük. A mű befejezése után Leonardo újult érdeklődéssel fordult a geológia és az anatómia felé, ezért ilyen tárgyú stúdiumokat vett Milánóban.

1506-ban Charles d’Amboise marsall, a Milánói Hercegség francia kormányzója újra Milánóba hívta Leonardót, aki 1507–1508-ban itt festette a Sziklás Madonna egyik változatát és a Szent Anna harmadmagával című képet.

D’Amboise marsall megrendelésére Leonardo vízvezetékeket és új kormányzói palotát is tervezett. Egyik korai, 1478–1482 között készült táblaképét, a Madonna virággal címűt D’Amboise megvásárolta.

 

Leonardo Franciaországban

1517-ben a Milánót meghódító francia király, I. Ferenc meghívására Leonardo Franciaországba költözött. Az Amboise melletti cloux-i 8 szobás kastélyban lakott. A király első festője, mérnöke és építésze cím évenkénti 1000 écu (aranyból vert francia pénzérme) járadékkal párosult.

Élete alkonyán Leonardo igazán nagy tiszteletben részesült. Az uralkodó, aki többször is látogatást tett nála. A művészt ebben az időszakban újra a tudományok és a találmányok kötötték le. Csatornázással, zsilipek, malomszerkezetek, térképek rajzolásával foglalatoskodott. Két évet töltött itt, majd 1519-ben megbetegedett, és meghalt.

 

Leonardo és a Vitruvius tanulmány

Az emberi test a művészetekre tett hatását és arányait Leonardo a Vitruvius-tanulmány munkájában foglalta össze. A témáról való gondolkodásnak az emberi test felépítésének feltárásában is úttörő szerepe volt. Gyakran végzett – akkoriban az egyház által tiltott – boncolásokat is.

A Leonardo-tanulmány az i. e. I. században élt építész, Marcus Vitruvius Pollio munkásságára utal vissza. Vitruvius főműve a De architectura című építészeti tanulmánykötet. Ez a mű a mai napig is a művészettörténet egyik legfontosabb forrása. E művében Vitruvius kifejtette, hogy az építész/művész által megalkotott szabályok a racionálisan megismerhető törvényszerűségeket, az emberi test harmóniáját kell kövessék.

Az 1490 körül tükörírással készült tanulmány eredetijét a velencei Gallerie dell’Accademia képtár őrzi.

Az írás szövege a következő: „Vitruvius, az építész azt mondja az építészetről szóló művében, hogy az emberi test méretei a következők: 4 ujj tesz ki 1 tenyeret, és 4 tenyér tesz ki 1 lábat 6 tenyér tesz ki 1 könyököt; 4 könyök teszi ki egy ember magasságát. Ezen túl 4 könyök tesz ki egy lépést, és 24 tenyér tesz ki egy embert. Az ember kinyújtott karjainak hossza megegyezik a magasságával. A haja tövétől az álla hegyéig terjedő szakasz egytizede a magasságnak; az álla hegyétől a feje tetejéig terjedő szakasz egynyolcada a magasságának; a mellkasa tetejétől a haja tövéig egyhetede az egész embernek. A könyöktől az ujjhegyig az egyötöde az embernek; és a könyöktől a hónalj hajlatáig egynyolcada az embernek. A teljes kézfej az egytizede az embernek. Az áll hegyétől az orrig, illetve a hajtőtől a szemöldökig terjedő távolsága egyforma, s a fülhöz hasonlóan az arc egyharmada.”

 

Leonardo, mint mérnök

1482 körül Leonardo elnyerte a milánói udvar művészének és mérnökének állását. A hivatallal járó kötelmei (színházi díszletek és jelmezek tervezése, csatornázás stb.) csak ideje kis részét töltötték ki. Tudományos kísérletei alapján aztán új eljárásokat fejlesztett ki. Számos kéziratából egyet sem dolgozott ki kiadásra alkalmas szintig, így ezek tartalma évszázadokig rejtve maradt. Leonardo felismeréseinek zömét újra fel kellett fedezni, és ezért fény derült arra is, hogy más kutatók szereztek hírnevet a természet olyan törvényeinek kiderítésével, amelyeket ő már felfedezett korábban.

1482 körül az optika és a vonalperspektíva foglalkoztatta. Ahogy növekedett a tudása, úgy egyre több minden kezdte érdekelni. 1500 körül már a csatornaépítés, a folyószabályozás, az öntözőrendszerek, a víztározók és hidak legkeresettebb szakértőjévé vált.

1514-ben alapos tanulmányokat készített a Róma környéki mocsarak kiszárítására, ezekből azonban semmi sem valósult meg.

Az építész Leonardónak számos vázlata maradt fenn, ezek közül többet mások meg is építettek, de mindig módosításokkal, így egyetlen fennmaradt épület sem tulajdonítható egyértelműen neki.

 

Leonardo, mint tudós

Szülőfalujában a művészet kedvéért behatóan tanulmányozta a természeti környezetet. Számos értékes megfigyelése alapján több tudományág is legjelentősebb előfutárjai között tartja számon.

Felismerte a földkéreg függőleges mozgásait és azt, hogy a földtörténeti múlt számos eseményére következtethetünk az ősmaradványok vizsgálatából. „Ami valamikor tengerfenék volt, most hegycsúcsként emelkedik a magasba – írta. – Erről tanúskodnak a tengeri kagylóhéjak, osztrigák és korallok, amelyeket most a hegyek csúcsán találunk.”

Milánóban a művészi emberábrázolás tökéletesítésének szándékával fogott bele a tudományos igényű boncolásba. Látta, hogy az emberi viselkedés és mozgás hűséges ábrázolásához nélkülözhetetlen annak a belsőnek a teljes ismerete, ami alapvetően meghatározza a külső megjelenést is.

A perspektíváról, a festészetről alkotott tudományos írásait nem gyűjtötte tudatosan össze, mint ahogy a filozófiáról, az anatómiáról szóló munkáinak kiadása is csak terv maradt.

 

Leonardo festészete

Az olasz Leonardo da Vinci a reneszánsz embereszményét testesítette meg. Egy személyben volt festő, szobrász, építész, mérnök, fizikus, feltaláló, valamint még zenész és zeneszerző is.

Leonardo képein világosan láthatjuk festői hitvallását, mely szerint a látás azonos a felismeréssel és a megértéssel. Nevéhez fűződik a kontúrok elmosásával kialakított ködös festészeti mód kifejlesztése.

Ha tetszett, amit olvastál: merülj el a festészeti stílusokban és sok más festészettel kapcsolatos írásban, olvasd a KreatívLiget Élményfestő Stúdió blogját!

Ha pedig festeni támadt kedved: nézz körül a webshopunkban és válassz a számos lehetőség közül! Akár kész festményt, akár otthon is megfesthető változatot szeretnél, jó helyen jársz.

Blog

A csók története

A csók az ajkak összeérintését jelenti elsősorban. Külön ezzel a témával foglalkozó tudomány is létezik a világon, ez pedig a filematológia. A csókolózás feltehetőleg tanult viselkedés, több emlősállatnál is előfordul. Az embereknél nem minden kultúrában van szokásban. Nézzük is meg, hogy hogyan alakult az emberek, az emberiség viszonya ehhez az intim kapcsolódáshoz a történelem különböző korszakaiban és népcsoportjainál.   A csók a régi korokban A témával foglalkozó kutatók igen megosztottak a csók eredetét illető kérdésben. Az egyik vélekedés szerint a csókolózás szokása valószínűleg több millió évvel ezelőtt alakult ki, amikor az emlősök a megrágott ételt a szájukon át adták át utódaiknak, az antropológusok egy másik csoportja szerint pedig egy olyan ösztönös cselekedetről van szó, amelynek inkább a párválasztásban van szerepe. A legkorábbi, csókolózáshoz hasonló tevékenységről, az orrok egymáshoz dörzsöléséről tudósító szövegek az időszámításunk előtti 1500 környékén, Indiában keletkezett védikus irodalomból származnak. Az időszámításunk előtti 8-9. századból származó hindu eposzban már az ajkak összeérintéséről is találunk szövegrészletet, a sokak által ismert Kámaszútra pedig már egy egész fejezetet szentelt a különböző csók fajták leírásának. A csók azonban nem csak Indiában volt ismert. Hérodotosz, az időszámításunk előtti 5. században élt görög történetíró megemlékezett róla, hogy a perzsa férfiak ajakcsókkal üdvözölték az azonos társadalmi

Olvass tovább »

Levendulás élményfestés

A levendula méltán népszerű gyógy-, fűszer-, és dísznövény, amely élénk lila színével és nyugtató illatával kényezteti érzékeinket. Európában a rómaiak segítségével terjedt el, az ókori szépségápolás egyik meghatározó alapanyaga volt. Illatát használták nyugtató fürdőhöz, de szappan is készült belőle, a virágját földre szórva pedig a szobákat illatosították vele. A görögök a levendula illatával próbálták csillapítani isteneik dühét, az egyiptomiak a balzsamozás során használták, Angliában pedig a pestisjárvány idején csuklóra kötve reméltek védelmet tőle.   A levendula hazánkban Magyarországon a középkor óta van jelen, de csak kolostorok gyógy- és fűszernövény ültetvényein volt megtalálható. Az 1920-as évek közepén Bitter Gyula, korának neves gyógynövényszakértője telepítette az első levendulaültetvényt. A tihanyi apátságtól bérelt ehhez területet, a szaporítóanyagot pedig egyenesen Franciaországból hozatta. Ez lett az első ipari célú levendulaültetvény-telepítés, ami olyannyira jól sikerült, hogy a Tihanyban aratott levendula illóolaj tartalma magasabb lett, mint az eredeti franciáé. Ezen sikeren felbuzdulva Bitter Gyula 100 hektárra növelte a telepítés nagyságát. Az, hogy a levendula ennyire jól érzi magát Tihanyban, a hely speciális, félsziget-jellegének köszönhető. Az egyik leggazdagabb hely Magyarországon a napsütéses órák számát tekintve, míg a csapadékmennyiségéről pont az ellenkezője mondható el. Ez a fél-mediterrán éghajlat, a déli tájolás és a vulkáni alapkőzet teszi a helyet oly ideálissá

Olvass tovább »

Élményfestés – Ember ábrázolás

Ha portrét vagy teljes alakos emberábrázolást szeretnénk festménnyé formálni, akkor biztosan elő fog kerülni az a kérdés, hogy hogyan tudjuk az emberi bőrt megfesteni árnyalatokkal, fényekkel és árnyékokkal együtt. Ebben a bejegyzésben ezt a kérdést fogjuk körbejárni egy kicsit alaposabban.   Bőrszín típusok Bőrünk színét elsősorban a melanin nevű pigmentanyag határozza meg, amelynek az a fő funkciója, hogy védje a bőrünket és ezen keresztül az egész szervezetünket az ultraibolya sugárzással szemben. A Földön a sarkoktól haladva az Egyenlítő felé az ultraibolya sugárzás mértéke fokozatosan növekszik, ezért is van az, hogy az Egyenlítőhöz közel élő népek bőre a legsötétebb a világon. Az emberiség története során – az UV zónák vándorlása következtében – a különböző bőrszín típusok területi elhelyezkedése is folyamatosan változott. A kutatók által elvégzett genetikai vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a modern ember őse sötét bőrű volt és a világosabb bőrtípusokat eredményező genetikai mutációk csak később alakultak ki, azoknál a népcsoportoknál, akik az Egyenlítőtől északra vándoroltak. A világosabb bőrtípusok a közvetlen napfény hatására sötétebbé válnak, azaz lepirulnak vagy lebarnulnak, a bőrtípustól, a napfény intenzitásától és idejétől függően. Tulajdonképpen ez a reakció is az UV sugárzás elleni védekező mechanizmus következménye. Az emberek bőrszínét az életkor is befolyásolja. Kisgyermekként mindenkinek világosabb a

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü