Festők fordulatos élete – Diego Velázquez

A festők életéről szóló cikksorozatunk már jó néhány részt megért. A kiemelkedő és híres festőművészek közül sorra kerültek már korábban is spanyolországi születésűek, ilyen volt Pablo Picasso és Salvador Dalí. Ebben a bejegyzésben most sokkal régebbre kalandozunk, mint a múlt század, egészen a 17. századig utazunk vissza az időben gondolatban.

 

Velázquez korai évei

Diego Rodríguez de Silva y Velázquez 1599-ben született Sevillában, Spanyolországban, kisnemesi családban. A festészet iránti tehetsége már korán megmutatkozott, amikor Juan de Herrera festőművész tanonca lett 11 éves korában. Később aztán a fiatal Velázquez öt évig tanult Francisco Pacheconál, a manierista stílusáról ismert festőnél. Velázquez feleségül vette Pacheco lányát, Juana-t, és az idős festő továbbra is a mentora maradt.

Velázquez alkotásaiban ebben az időszakban meglepően ötvözött két stílust. Képei előterében hétköznapi, dolgozó embereket ábrázolt, miközben a háttérben az Újszövetség miniatűr jeleneteit festette meg.

Velázquez mestere volt a fénynek és az árnyéknak, a felületek és textúrák aprólékos ábrázolásának és az emberek közötti hasonlóság megragadásának.

 

Az udvari festő

1622-ben Velázquez felkeltette IV. Fülöp egyik tanácsadójának figyelmét, és a következő évben már fel is kérték a király portréjának megfestésére. Az uralkodó olyan elégedett volt az elkészült festménnyel, hogy miután az udvari festője meghalt az előző évben, Velázquez átvehette ezt a megüresedett posztot Madridban, a spanyol királyi udvarban.

A művészetek támogatójaként ismert IV. Fülöp egyébként a “Költő király” becenevet kapta az utókortól.  Uralkodása alatt a spanyol kultúra aranykorát élte. Művészeti gyűjteménye képezte az alapját a Museo Nacional del Pradonak, azaz a spanyol nemzeti művészeti múzeumnak, ahol a Las Meninas (Udvarhölgyek) című Velázquez kép ma is előkelő helyet foglal el.

Az udvari festőnek való kinevezését követő évtizedekben Velázquez megmutatta kiváló képességeit, lefestve a királyt, feleségeit, gyermekeit és a királyi udvartartás többi tagját.

Sikerült szoros, személyes kapcsolatot kiépítenie a királlyal, és 1652-ben Velázquez-t kinevezték a palota kamarásának. Ezt követően már a palotában lakott, és ez állandó közvetlen kapcsolatot biztosított számára a királyi családdal.

A művész egyéb feladatokat is kapott: kikérték tanácsait a királyi művészeti gyűjteménnyel kapcsolatban, sőt még diplomáciai kérdésekben is.

A kutatók megjegyzik, hogy a művésznek az udvari festők hatáskörét jóval meghaladó ambíciói voltak. Ennek tulajdonítják, hogy Velázquez nem volt nagyon termékeny festő, összesen mintegy 120 képet festett élete során. A Las Meninas (Udvarhölgyek) élete egyik utolsó alkotása volt, és arról tanúskodik, hogy ő tényleg nem csupán egy átlagos udvari festő volt.

 

Az Udvarhölgyek című festmény

Nagyrészt a 18. századi művészettörténésznek, Antonio Palominonak és az 1724-ben spanyol festőkről írt könyvének köszönhetően viszonylag sokat tudunk a Las Meninas (Udvarhölgyek) című festményen látható emberekről és magáról a helyszínről is.

A kép helyszíne Velázquez műterme a madridi Royal Alcázarban, az erődből átalakított palotában, ahol a király és családja élt. A szoba hátsó falán Peter Paul Rubens – Fülöp király egy másik kedvenc festője – képeinek másolatai láthatóak a háttérben.

A szoba közepén áll a hercegnő, Ausztriai Margarita Maria, IV. Fülöp királynak és második feleségének első gyermeke. A hercegnő Fülöp negyedik gyermeke volt, a kép keletkezésekor nagyjából öt-hat éves lehetett. Ő volt a művész egyik kedvenc témája, és a király megrendelésére többször is megfestette a portréját.

Margarita élénk krémszínű ruhát visel, bő szoknyával és áttetsző ruhaujjakkal. Szőke hajával és rózsaszín orcájával angyali hatást kelt. Közvetlenül a hercegnőtől balra térdel Doña María Augustina Sarmentio, aki a gyermeknek ezüst tálon egy kis kancsót nyújt oda. Jobbra látjuk Doña Isabel de Velasco-t előrehajolva, kezével terjedelmes ruháját fogva.

A kép jobb oldalán áll még Maribárbola, a női törpe és Nicolás Pertusato udvaronc, akik a királyi udvarhoz tartoztak. Nicolás a lábát egy nagy, szelídnek látszó, masztiffként azonosított kutyára helyezi.

Az udvarhölgyek mögött egy apáca áll, aki egy őrrel beszélget éppen. Balra pedig magát Velázquez-t látjuk, egy nagy vászon mögül kitekintve. Gyönyörű fekete udvari öltözetet visel, melyre egy vörös Santiago kereszt van festve, a lovagrend szimbóluma, amelyet a király 1659-ben adományozott neki.

Talán a kompozíció legfontosabb részlete egy tükör Velázqueztől jobbra, amelyben a királyi pár, Fülöp és Mariana megvilágított tükörképe látható.

 

A festmény értelmezése

Tudjuk, hogy a Las Meninas a király számára készült, és először a nyári rezidenciája dolgozószobájában volt kifüggesztve. A festmény létrejöttének bizonytalan időpontja azonban kétségessé teszi, hogy Velázqueznek mi is volt a célja ezzel a hatalmas munkával.

A festményt 1919-ig a királyi palotában őrizték, majd áthelyezték a Prado múzeumba. “A kép sokkal inkább Velázquez portréja, mint a hercegnőjé” – írta Felix da Costa portugál író a La Meninas-ról, amikor 1696-ban azt megtekintette. Valami igazság lehet is ebben, hiszen a festő magát is ráfestette a képre, a mellén a lovagi kereszttel, ezzel a szemlélő számára is egyértelművé téve a saját státuszát. A kép eredetileg IV. Fülöp családjának festménye volt, 1843-ban a művet Las Meninas-nak nevezték el azért, hogy a státusza sokkal előkelőbb legyen egy hagyományos családi portrénál.

Napjainkban széles körben elfogadott az a nézet, hogy a képen egy elképzelt jelenet látható, és a mű kizárólag a festő fantáziájának terméke. Velázquez a festmény minden részletét pontosan kidolgozta, majd maga helyezte a szereplőket egymás mellé, és  maga találta ki a számára megfelelő narratívát is hozzá.

 

Ha tetszett, amit olvastál: merülj el a festészeti stílusokban és sok más festészettel kapcsolatos írásban, olvasd a KreatívLiget Élményfestő Stúdió blogját!

Ha pedig festeni támadt kedved: nézz körül a webshopunkban és válassz a számos lehetőség közül! Akár kész festményt, akár otthon is megfesthető változatot szeretnél, jó helyen jársz.

Áprilistól újra várunk a KreatívLiget Élményfestő Stúdióba egy élményfestésre. Az aktuálisan elérhető képeket és időpontokat az Események menüpontban találod meg. Jelentkezz a kedvencedre akár már ma!

Szeretettel várunk.

Blog

Élményfestés – Cseresznyevirágzás

A tavasz érkeztével virágba boruló cseresznyefák illatát és pompás kinézetét nem lehet elfelejteni, ha egyszer valaki megcsodálta a páratlan jelenséget. Nem csoda, ha a festőművészeket is megihlette a látványos és illatos esemény, amely minden évben kora tavasszal a természet ébredését jelzi a számunkra.   A díszcseresznye jellemzői Az akár tíz méteresre is megnövő, széles koronájú, számtalan nemesített változatban fellelhető fának nemcsak az a különlegessége, hogy a rózsafélék családjába tartozik, hanem az is, hogy nincs termése. A díszcseresznyék különleges jellemzője, hogy a porzók és a bibék helyett is sziromlevelek nőnek, így sterilek, tehát nem hoznak termést. Kizárólag a virágaik miatt, dísznek tartják őket. A cseresznye virága Japán nemzeti virága, számtalan zenei, képzőművészeti és irodalmi mű ihletője. A virágok színe napjainkra már igen széles skálán mozog. Nem csak hófehér és rózsaszín lehetséges, hanem a folyamatos nemesítéseknek is köszönhetően ezek mellett a sárgászöldtől kezdve jó pár színben felfedezhetőek még.   Turista látványosság Japánban A japán szakura, azaz magyarul cseresznyevirág nemzeti szimbólum, amelyet az évente tartott Hanami, azaz magyarul virágnézés fesztiválokon ünnepelnek meg az emberek. Az esemény sok ezer turistát is vonz a szigetországba minden tavasszal. A világunkban bekövetkező változásokat nemcsak az jelzi, hogy az apró virágok a szó szoros értelmében sokszínűek lettek, hanem

Olvass tovább »

Élményfestés – Egzotikus tájképek

Az egzotikus tájak több okból is lehetnek szívünknek kedvesek. Vagy azért, mert már jártunk ilyen tájon, és szeretjük felidézni az ott megszerzett élményeket, vagy pedig azért, mert még sosem jártunk ilyen helyen, de nagyon szeretnénk. A visszaemlékezés vagy akár az álmodozás, tervezgetés időszakában is jó az egzotikus tájképeket nézegetni, illetve még jobb azokban egy alkotó folyamat keretein belül elmerülni.   Mit jelent az egzotikus kifejezés? Távoli vidékről való. Lehet az akár nép, növény, állat vagy akár nyelv is egzotikus. Távoli, tengerentúli, főleg forró égövi vidéken élő emberek, növények vagy tenyésző állatok, illetve velük kapcsolatos, hozzájuk tartozót jelent. Átvitt értelemben lehet rendkívüli vagy különös is, a megszokottól nagyon eltérő és rendszerint egy távoli világrész hangulatát sugalló.   Egzotikum a festészetben Elsőre Paul Gauguin jutott eszünkbe erről a témáról, nem véletlenül. A párizsi születésű Eugène Henri Paul Gauguin a 19. századi festészet méltán ismert alakja. Az ő festményei méltó helyet érdemelnek a posztimpresszionizmus igazi alkotásai között Cézanne és Van Gogh művei mellett. Gauguin a színekkel merészen bánt és folyamatosan kísérletezett. A festő élete igazán kalandos volt, élt Peruban, Panamában, Tahitin, de a Marquise- és Martinique-szigeteken is. Nem túl hosszú élete során volt tengerész és tőzsdeügynök, festeni csak később kezdett el, már 28

Olvass tovább »

Élményfestés – Ember ábrázolás

Ha portrét vagy teljes alakos emberábrázolást szeretnénk festménnyé formálni, akkor biztosan elő fog kerülni az a kérdés, hogy hogyan tudjuk az emberi bőrt megfesteni árnyalatokkal, fényekkel és árnyékokkal együtt. Ebben a bejegyzésben ezt a kérdést fogjuk körbejárni egy kicsit alaposabban.   Bőrszín típusok Bőrünk színét elsősorban a melanin nevű pigmentanyag határozza meg, amelynek az a fő funkciója, hogy védje a bőrünket és ezen keresztül az egész szervezetünket az ultraibolya sugárzással szemben. A Földön a sarkoktól haladva az Egyenlítő felé az ultraibolya sugárzás mértéke fokozatosan növekszik, ezért is van az, hogy az Egyenlítőhöz közel élő népek bőre a legsötétebb a világon. Az emberiség története során – az UV zónák vándorlása következtében – a különböző bőrszín típusok területi elhelyezkedése is folyamatosan változott. A kutatók által elvégzett genetikai vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a modern ember őse sötét bőrű volt és a világosabb bőrtípusokat eredményező genetikai mutációk csak később alakultak ki, azoknál a népcsoportoknál, akik az Egyenlítőtől északra vándoroltak. A világosabb bőrtípusok a közvetlen napfény hatására sötétebbé válnak, azaz lepirulnak vagy lebarnulnak, a bőrtípustól, a napfény intenzitásától és idejétől függően. Tulajdonképpen ez a reakció is az UV sugárzás elleni védekező mechanizmus következménye. Az emberek bőrszínét az életkor is befolyásolja. Kisgyermekként mindenkinek világosabb a

Olvass tovább »
főoldaleseményekwebshopkosármenü